Hangyabaj

Egyszer egy hangya megelégelte, hogy folyton útonálló hangyák elveszik a nehezen majdnem hazagörgetett morzsáit. Úgy döntött elég volt, elmegy. Így is tett, más területen élte élete többi részét, ám nem értette miért csak ő jött el anno. Nem értette más hangyákat miért nem zavart ez a dolog?! Hogyan bírtak ezzel együtt élni oly sok éven keresztül, és még ma is. Ellátogatott a régi területre és megleste a volt társait. Látta, hogy minden hangya ugyan olyan szorgosan ugyan azon az úton görgeti a morzsát, ahol tőle régen elvették mindig más hangyák. Látta azt is, hogy a helyzet most sem más, úton állok most is vannak…. Ám nagyon meglepődött mikor azt látta, hogy nem adják oda a morzsákat, hanem védik, összefognak és úgy ők is erősek. Így maradhatott meg minden volt társa ott ahol régen ő is élt. Szégyellte magát miközben hazafele ballagott és közben ezt gondolta. Vannak barátaik, beszélnek egymással, segítenek egymásnak, nem elmenekülnek hanem megoldják a gondjaikat… Közben ő meg elköltözött, elmenekült. Ott ahova ment, tudták miért ment oda így nekik is meg volt a véleményük róla, mert ugye ott is voltak barátok és volt összetartás. Vissza nem ment, mert szégyellte. Jelenlegi élőhelyén nem merte elmondani, hogy látta a megoldást és ő volt a gyáva. Élt tovább így magában a szégyennel és tudattal, hogy ha többet beszélt volna társaival és nem elmenekült volna a gondok elöl hanem megoldást keresett volna, ma több barátja lenne, mindenki szeretné és tisztelné és ezzel a súllyal sem kéne a lelkében élnie és dolgoznia, mintha mi sem történt volna. A kérdés rövid volt a fejében: Megérte? Válasz nem volt rá csak egy, NEM! Ezt kimondani gyáva volt, ezért kihúzta magát és úgy tett mikor a morzsát vitte mintha semmi baja nem lenne és ő ezt így akarta volna, el is hitte egy idő után. De csak ő magában és magáról. Neki ez elég volt. Te ne légy ilyen hangya!
2012. /Buzsik Tibor/